Újvidék Város Képviselő-testületének épületét Sibin Đorđević építész tervezte (Đorđe Tabaković díjjal tüntették ki), de a munkában részt vett neje, Milena is.

Az építkezés 1958-ban kezdődött és 1960-ban fejeződött be, ekkor történt az épület használatbavétele is. Hasznos területe 5.334 négyzetméter, amely négy emeleten helyezkedik el, azzal, hogy az egyik szárnynak eggyel kevesebb emelete van. A kezdetektől fogva a városi képviselő-testület székhelye volt, és a Városi Közigazgatási Hivatal két monumentális épülete közül az egyik kiemelkedő építmény. Megnyitását követően itt székelt a járási hivatal is és csak ezután vette fel a Képviselő-testület megnevezést. Mindig itt székelt a városi képviselő-testület elnöke – ez ma is így van. A járásrendszer működésének idején, a negyedik emeleten kapott helyet a Katonai Ügyosztály. Az épületnek három bejárata és több mint 100 irodahelyisége van, öt tanácsteremmel, könyvtárral, nyomdával és étteremmel rendelkezik. A nyomdát később hozták létre a Képviselő-testület szükségleteinek kielégítésére, ekkor kapcsolódott az épület a központi fűtési rendszerre is. Addig a mostani fűtőházban volt a Városi Közigazgatási Hivatal és a helyi tisztségviselők garázsa.

Az első emeleten kapott helyet a Képviselő-testület elnökének, helyettesének és titkárának kabinetje, valamint még három tanácsterem. A Városi Közlekedési, Sport, Egészségügyi és Szociális Védelmi Igazgatóság, a Tájékoztatási Szolgálat és a Protokoll, valamint a kisterem és a gépírók irodája a második emeleten van. A harmadik emeleten helyezkedik el az Általános Közigazgatási Hatóság, a pénzügyi, az előírásügyi és az oktatási szolgálat. A negyedik emeleten találhatók a Közös Szolgálatok, a Városi Közművesítési Igazgatóság, valamint az étterem.

Tíz évvel ezelőtt fedezték fel, hogy a földszinten, a második és a harmadik bejáratnál süpped a padlózat. Ezt követően vasbeton padlószerkezetet készítettek és lecserélték az elhasználódott, eltörött márvány burkolatot is. Valójában ekkor kezdődött meg az egész épület felújítása. Több mint, 400 fa ablakkeretet cseréltek le, átfestették az egész épületet, újjá varázsoltak 19 mosdót, új fűtőberendezést szereltek fel, szigetelték a tetőt és újra cserélték a villámhárítókat. Az elhasználódott vízvezetéket és csatornahálózatot is felújították. Cserélték a villanyvezetékeket, az bútorokat, de felújításra került a nagy terem, amelyet új hangosítással láttak el. A Kék és a 18. számú teremben új, önműködő bejárati ajtókat építettek be. A bejáratnál a mozgássérülteknek akadálymentesítő feljáratot készítettek, de kicserélték a Mihajlo Pupin sugárútra és a Žarko Zrenjanin utcára néző ablakokat is. Az épület, amelyet naponta megközelítőleg ezren keresnek fel, 40 éves felvonóit újakra cserélték.

A képviselőházi teremben néhány éve lehetőség van elektronikus szavazások lefolytatására. A teremben egyébként 78 képviselő foglal helyet.

Az irodák nagy része légkondicionált. Az épületegyüttest mikro kamerákkal figyelik, minek köszönhetően a bejáratnál levő őrök láthatják, mi történik az épületben. Az épület mögött nyilvános parkoló van.

A Városi Közigazgatási Hivatalnak 67 épülete van, ezek közül 47-ben a helyi közösségek székelnek. A városháza és a Képviselő-testület épülete mellett a jelen intézménynek a Radnička, a Pirosi, a Népfront és a Stevan Branovački utcában is van épülete. Továbbá, felügyelete alá tartozik az Anyakönyvi Hivatal, a Levéltár, a Tanácsnoki Klub, a Zsinagóga, a SPENS területén levő garázs és a „Cseh raktár” épülete is.

A Képviselő-testület könyvtárát minden polgár szabadon látogathatja. A több, mint 1500 szakirodalmi alkotás mellett, amelyeknek többsége jogi dokumentumokat tartalmaz, ott találhatók a város, a tartomány és a köztársaság hivatalos közlönyei is. Minden nap sajtószemlét készítenek, minek eredményeként a látogató betekintést nyerhet minden archív sajtókiadványba is. A könyvtárban őrzik a városrendezési terveket, valamint a Városi Képviselő-testület 1968-tól máig megtartott üléseinek jegyzőkönyveit is.